Ezen a blogon megpróbálom magyarul is közérthetővé tenni mindazt, amit Riccardo Muti, a Giuseppe Verdiről szóló könyvében (Verdi l'Italiano, 2014) megfogalmazott.  A fordítások szolgáljanak amolyan közvetítőként - ahogyan Muti is teszi Verdivel - szerző és közönsége között.

ELŐSZÓ II.

"Azonnal tudtam, hogy Verdivel nagyon hasonló a zenei világunk és, hogy számtalan módon kapcsolódunk egymáshoz. Az egyik ilyen rádöbbenés akkor ért, amikor mesterem, Anonino Votto (a képen Maria Callasszal) éppen a Falstaffot próbálta a Scalában, én pedig ott ültem mögötte a nézőtéren. Votto kisujjában volt a darab, lényegében a partitúrát az első hangtól az utolsóig bármikor le tudta volna írni pusztán emlékezetből. Mindig a Via Verdiről kanyarodott be a Scala épületébe, ahol átadta segédjének a kis szürke kabátját és meg sem állt a zenekari árokig - partitúra nélkül. Az egész operát fejből vezényelte. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az, aki kottából vezényel, az rosszabb karmester volna, de fejből próbálni azért egy egészen más szint. Képzeljék csak el, úgy dolgozni a Falstaffon, hogy a partitúrát a karmester még az öltözőbe, sőt, az épületbe sem viszi magával! De hát Votto ilyen volt, úgy is viselkedett, mintha csak egy baráti összejövetelre érkezett volna. Egyszer, huszonéves koromban megkérdeztem tőle: Maestro, ezt mégis hogy csinálja? Azt mondta: Ha maga is együtt dolgozott volna vele, higgye el, ugyanígy csinálná... A vele, természetesen Toscaninire utalt. Fantasztikus egy világ volt, amire ma már inkább melankóliával gondolok vissza.

1968-ban neveztek ki a firenzei Maggio Musicale zeneigazgatójának. Nagy operaházban, közönség előtt az első igazi 19. századi darab, amit színpadra vittem, A haramiák volt - tehát a karrierem is lényegében Verdivel vette kezdetét. (...) 2013-ban ünnepeltük Verdi születésének kétszázadik évfordulóját. A bicentenárium azonban véleményem szerint nem attól szép, hogy minél több művét tűzzük műsorra. Hiszen Verdi hírnevének már nincs szüksége öregbítésre. Inkább el kéne mélyülnünk a darabjaiban és illene elfelejteni azt a hibás nézetet is, mely szerint "ne változtassunk rajta, hiszen mindig is így játszottuk." Ezzel szemben meg kéne ragadni az alkalmat a vizsgálódásra. Talán sokan emiatt arrogánsnak gondolnak, pedig ne higgyék, hogy Verdi-mindentudónak gondolom magam. Bach, Mozart vagy Rossini stílusáról, a hangszereikről már szinte mindent tudunk, de mennyire ismerjük Verdit? 

Sokan elfelejtik, hogy Verdi művei igencsak különböző korokban születtek. Az első operáját, az Obertót 1839-ben mutatták be, míg utolsó színpadi művét, a Falstaffot 1893-ban. Verdi első operáinak idején még teljesen másképp készültek egyes hangszerek. A rézfúvósokban nem voltak szelepek, a húrok is másmilyenek voltak, ráadásul akkoriban még nem létezett zenekari árok és a színházak belül is egész este fényárban úsztak. Az énekesek mellett, a színpadon helyet foglaló zenekar hangja nyilvánvalóan különbözött attól a hangélménytől, amit az emberek évtizedekkel később a Scalában az Otello vagy a Falstaff alatt érzékeltek. Akkor, amikor az ifjú Toscanini, Verdi dirigálása alatt csellistaként ott ült a zenekarban. Emiatt kell például az említett két opera valódi hangzásvilágát éppen Toscanininél keresni, aki személyesen a szerző utasításait követte és persze sokkal robusztusabban szólt, mint annak idején az inkább 18. századi, vékonyabb csengésű Oberto vagy Nabucco.

Ki is tehát Verdi? Az opera a kultúránk egyik igen fontos tényezője, napjainkban különösképpen. Ahelyett, hogy konkrét hangjegyekre vagy egy-egy énekes tüdőkapacitására koncentrálnánk, nagyobb figyelmet kéne fordítani a szerző művészi üzenetére. Szeretném, ha az opera mint olyan, újra az olasz kultúrát jelképezné és nem egy-egy énekes cirkuszi attrakciója lenne. Ma hiába minden sokkal könnyebben elérhető, ha közben jóval felületesebbek is lettünk. A televíziónak és a mozinak köszönhető, hogy az emberek inkább néznek, mint hallgatnak. Pedig a régi korok zenészei nagyszerű örökséget hagytak ránk, mely mára az egész világ számára hozzáférhető. Mégis, ellentétben azzal, amit sokan gondolnak, a legkedveltebb operakomponistánk zenei világát még közel sem ismerjük eléggé. Munkásságának a java bizony még felfedezésre vár, ilyen értelemben pedig kimondhatjuk: Verdi a jövő zenésze."