Mundruczó Kornél szemfényvesztőnek kiváló, de a tette ettől még törvényellenes. A színpad néma. Az operatőr, a mikrofonos és a teljes stáb, lélegzetét visszafojtva várja a magában vívódó rendező jelzését, melyre elindulhat a filmfelvétel. Oldalról meztelen fiatalok, majd fasiszta fegyveresek sétálnak be – szürreális, de lelkületében mindenképpen torz esküvői jelenet. A vége csapó ad jelzést a Bajor Állami Operaház zenekarának, így veszi kezdetét Puccini Toscája Münchenben, a szerző halálának századik évfordulóján. Az olasz filmtörténetben járatosabbaknak ismerős lehet a színpadon imitált forgatás: egészen konkrétan Pier Paolo Pasolini utolsó filmjének, a Saló, avagy Szodoma 120 napja című botrányos alkotásának kulisszájában járunk. Az évszám 1975.
Mundruczó rendezésében Cavaradossit Pasolini, Toscát Maria Callas (Pasolini egykori jó barátja és egyszeri főhősnője) testesíti meg. Az eredetileg az 1800-as években játszódó Puccini-opera, vagyis a történet maga hol a hetvenes években, a filmrendező természetes közegében kalandozik, hol a Saló fasiszta képsorai között lavíroz. Az Angyalvárból menekülő Angelotti pedig a XX. század egyik legádázabb terrorista csoportjának, a Brigate Rosse vagyis a Vörös Brigádoknak a tagja. Ebből kifolyólag felmerül aztán a kérdés, miért is oly rettenetes a rendőrparancsnok Scarpia, ha brutális gyilkosokat üldöz? A csúsztatás csúcsa, amikor levéláriájában Cavaradossi (Pasolini) visszagondol régi szerelmeire, Anna Magnanira, a Mamma Roma hősnőjére vagy éppen Callasra a Medeából. Értjük persze, hogy filmes karrierjét siratja, de a szöveg akkor is az, hogy „szíve szívemen dobban, száz édes csókban forrott össze ajkunk, míg izzó kézzel lefejtem bűvös válláról a fátyolt! Ah, nem tér vissza többé üdvöm álma...”
A történet végén a rendező talán legszívesebben úgy ölte volna meg Pasolinit, ahogyan az a valóságban feltehetően történt, de itt a történet szerint Cavaradossit lelövik, Tosca pedig Callasszal ellentétben öngyilkos lesz. Mundruczó szép, de hazug zenés oltárt állított az olasz és az egyetemes filmtörténet egyik legjelentősebb alkotójának, melyet látva Puccini és Pasolini kéz a kézben vetnék le magukat az Angyalvárból.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal