Éppen tíz éve volt, amikor 2016 júniusában Jonas Kaufmann jócskán meglepte a Müpa közönségét. A koncertprogram zárásaként feltüntetett Tasziló gróf dalát a nézőtéren helyet foglaló Kálmán Yvonne-nak, a szerző lányának dedikálta, majd belekezdett a Grüß mir mein Wien című részletbe. Az eredetileg németül bemutatott darab slágere az osztrák főváros szépsége után egyik pillanatról a másikra már a pesti nőket éltette; az utolsó pár sort Kaufmann magyarul énekelte. Kissé esetlenül, néhányszor persze helytelen kiejtéssel, mégis fergetegesen és isteni dramaturgiai érzékkel.

Azóta volt Kaufmann-nak egy bécsi operettalbuma, érdekes, hogy ott is magyar közreműködéssel, akkor Fischer Ádám volt a karmester, legújabb lemezén pedig a Magyar Állami Operaház zenekara működött közre, a számomra ismeretlen Dirk Kaftan dirigálásával. Hogy miért nem lehetett akkor már magyar karmestere is, azt nem tudom. A Goldmark után Magische Töne címet viselő összeállítás pedig a századelő félig-meddig magyar operajátszását élteti. 

A lemezen több szerzemény is magyarul hangzik el, de ellentétben az egykori budapesti fellépés váratlan varázsával, stúdióminőségben hallva a hazai meglehetősen mesterkéltnek, sőt, már-már komikusnak hat. Ugyanolyan fabrikált egyébként, mint Kaufmann operett-vigadalma. Az album legigazabb pillanatai azért a német verziók, azokból is legfőképpen a líraibb előadások, de joggal merül persze fel a kérdés, hogy a magyar számok vajon milyenek külföldi füllel hallgatva? Én abban bízom, hogy olyanok, mint nekünk a német.

Kaufmann-nál ugyanis már nem az a legfontosabb kérdés az utóbbi években, hogy miért készülnek el bizonyos lemezei, hanem az, hogy kiket akar velük megszólítani. A legjobb lemezei továbbra is azok, amiken érződik, hogy neki fontosak és nem azok a tét nélküli kiadványok, amikkel az őt vakon - és néha süketen - követők figyelmére pályázik.